Legutóbbi

  • Zsazsanna Barta: MINDENKINEK SZERETETET ÉLETET TUDÁST ISTEN KÉPET EMBERSÉGET SZERETETET......A TORINOI LEPEL ÉLETÜN... (2021.01.25. 17:12) Inanna az annunaki ürhajósnő
  • Dr. Orbán József: @Arami: Mielőtt bele élnénk magunkat a 34.000 éves Kárpát-medencei itt létünkbe, javasolok egy öss... (2020.08.17. 00:37) A magyar ősvallás jelképe a boszniai Nap piramisban
  • Baltazár.: www.origo.hu/tudomany/20180524-kutatok-megfejtettek-miert-nott-aranytalanul-nagyra-az-ember-agya.h... (2018.05.24. 20:53) A Magyar Paleoasztronautika Oldal Fóruma
  • Kékavian: Naa 2016 van és eddig nem jött senki azaz nemsokára inkább mi fogunk valahova menni ha a politikus... (2016.11.30. 18:47) Kezdődik?
  • Baltazár.: A mai Borsban írtak Farkas Berciről. A címlapon vastag nagybetűkkel :"Egy űrhajós sem látott még u... (2016.01.17. 21:50) Világcsalás!

Hozzászólások

Szürke 2008

K�pHost 2.1 - K�pfelt�lt�s

Szuhay-Havas Ervin: Az isteni fazekas és társai

2015.03.05. 11:24 | Kilenc | Szólj hozzá!

A teremtésmondák nyomában

„A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén és az Úrnak lelke lebeg vala a vizek felett.” A Biblia kezdősoraiban valóban homályos őstenger gomolyog, az a káosz, amelyből az isteni ige megteremti az eget és a földet, az égitesteket, a növényvilágot, majd az állatokat és az Embert.
Azok, akik a régi keleti népek teremtésmondáit tanulmányozták, és sorról sorra követik a sok ezer éves agyagtáblák különös jeleit, jól tudják, hogy a bibliai hagyománynál sokkal ősibb mondák lappanganak a szavak mögött.

Az Ősvíz

Az egyiptomi teremtésmondák egyikében – a Biblia megírása előtt sok száz évvel – ott hullámzik már a Ni, az Ősvíz. Ebből a formátlan tömegből dombocska emelkedik a habok fölé, s a dombokon megjelenik Atum-Kheper, a teremtő Napisten, majd Knum, az Isteni Fazekas lép elénk, aki korongon formálja meg az első élőlényeket akárcsak a fazekas a korsót. Az első egyiptomiak tehát ugyanúgy agyagból öltenek testet, mint a bibliai Ádám.
A babiloni mondák köréből két vicsorgó sárkány bukkan elő, Apszu és Tiamat. Mindketten a formátlan és kavargó ősvizet személyesítik meg, és velük kell megvívnia Marduk istennek, hogy szétszaggatott tagjaiból megteremtse az eget és a földet. Tagadhatatlan, hogy mind az egyiptomi, mind a babiloni teremtésmonda szerepet játszott a bibliai szöveg kialakulásában. Mindháromban ott kavarog az Ősvíz. Hasonló, sőt azonos azonban számos más részlet is.

A perzsa helikopter

Az iráni népek úgy gondolták, hogy a világ mindössze 12 ezer éve áll fenn. A teremtés ura, Ahura Mazda, a süveges-szakálas „jóisten” szárnyas gyűrűben lebeg a fellegek felett, és a régi domborműveken úgy jelenik meg, mint valami kis helikopter vezetője.

ahura mazda.jpgAhura Mazda, a kis helikopter vezetője 

Ahura Mazda ellenlábasa a gonosz Ahriman, akinek emléke „ármány” szavunkban él tovább. Amíg Ahura Mazda az anyagi világot, az égitesteket, a vizet, a földet, a növényeket, az állatokat és végül az emberiséget teremti meg szép sorjában, Ahriman a gonosz szellemek életre keltésével foglalatoskodik. Az iráni vallásban mindennek, ami szép és jó, megtalálható a sötét és gonosz ellenfele. A fehér és a fekete isten, a Jó és Rossz örök csatát vív egymással, akár a kereszténység angyalai és ördögei.

Purusa, az óriás

A közel-keleti mondákból immár ismert őstengermotívum az indiai mondákban is ott hullámzik. A Rig-Véda nevű himnuszgyűjtemény két változattal is szolgál. Az egyik kissé „elméleti” ízű. Eszerint kezdetben „sem létező, sem nem létező dolog” nem volt, csupán sötétség és kavargó őstenger. Ebből az őstengerből született a Karma (a Vágy), a létező és nem létező dolgok közötti kapocs. A Mindenség kezdetén tehát a Vágy elmélete áll, az istenek születése későbbi esemény.
A Riga-Véda egy másik himnusza szerint az istenek áldozat útján hozták létre a világot. Megteremtették Purusát, a derék óriást, akinek tagjaiból származnak a létező dolgok, többek között egy aranytojás, amelyből csibeként szökkent ki az első ember.

P’an Ku küldetése

Európában sokkal kevésbé ismeretesek a világ többi népeinek teremtésmondái. A kínai változat meglepően „tudományosan” hangzik. Eszerint a káoszból hatalmas tojás bontakozott ki, ez az ősatom férfi- és női részre hasad, a két rész tovább osztódik, s életre kelnek a „beavatottak”, a vallási kultusz papjai és a nemesség, amíg a nép egy másik ősatomból születik. (Ez a felfogás nyilvánvalóan már az osztálytársadalom szüleménye, amikor kevesek és a tömeg ellenséges erőként állnak szemben egymással.)
Az Ég ekkor P’an Ku félistent hozta létre. P’an Ku rendet teremt a kavargásból, halálkor pedig testéből alakul ki a világ. Két szeme lesz a Nap és a Hold, lehelete szél, hajfürtjei a fák és a növényzet, verejtékéből támadnak a záporok, az oszlásnak indult óriás testéből pedig férgek rajzanak elő – az emberiség ősei. Ez bizony nem valami hízelgő az emberekre.

A germán szakadék

A skandináv hegyek és germán erdők világában más monda szállt apáról fiúra. A germánok szerint kezdetben sem ég, sem föld, sem növényzet nem létezett, még őstenger sem. Csupán Ginnunagap, az Ősi Szakadék ásítozott. A szakadéktól északra Jégország terült el, délre Tűzország lángjai kavarogtak. Ezt az ősvilágot Ymir óriás őrizte, Odin, Vili és Ve istenek azonban megölték az óriást. Tűzország tervszerűtlenül keringő szikráit, a Napot, a Holdat és a csillagokat rendes pályájukra bocsátották, s amint a Nap lemosolygott a földre, a tengerből felbukkant a zöld növényzettel borított földtányér. Az első embereket a komor és harcias istenek fából faragták.
A germán mondák részletesen szólnak még az istenek viszálykodásairól, a világnak, sőt maguknak az isteneknek pusztulásáról a világvége emésztő lángjai között.

A Nagy Nyúl

Az Újvilág indián népei sok érdekes mondát regéltek a teremtésről. Minthogy az indián népek és nyelvek száma több százra rúg, a teremtésmondák is változnak vidékenként. Az algonkin indiánok (Kanada, Egyesült Államok) nyelvén mind a „fény”, mind a „nyúl” szó így hangzik: manibozso. A Nagy Nyúl alakja mögött tehát a fénylő napkorong csillan meg. Az algonkin törzsek szerint Manibozso, a Nagy Nyúl éppen farkasokra vadászott (a valóságban ez fordítva szokott történni), amikor az üldözött vadak pánikszerű menekülésük közben belepottyantak egy hatalmas tóba.
Manibozso utánuk vetette magát, ami nagy könnyelműség volt, mert – az arkhimédészi törvényeknek megfelelően – a tó vize kicsapott medréből, és özönvíz lepte el a földet. A Nagy Nyúl előbb egy varjat küldött szárazat keresni (gondoljunk csak Noé galambjára!), majd a vidrára kerül sor, végül egy pézsmapatkány vetett véget a vízözönnek. Manibozso feleségül vette a pézsmapatkányt, az ő utódaik az emberek, akik ilyenformán egy nyúl és egy pézsmapatkány egyenes leszármazottjai.

Gyümölcslopás és a mennydörgő madár

Az aravak indiánok, Dél-Amerika északi országainak lakói úgy beszélik el a teremtés történetét, hogy Makonaima, a láthatatlan szellem először az állatokat formálta meg. Ezek az állatok emberi nyelven beszéltek, és Szigu, a láthatatlan szelem fia uralkodott felettük. Makonaima csodálatos fát teremtett, amelynek minden ágán más gyümölcs mosolygott a beszélő állatokra. Egy acouri nevű jószág éjjelente megdézsmálta a gyümölcsöket, és a többi állat éhkoppon maradt. Szigu előbb egy harkályt állított lesbe, a harkály azonban rossz éjjeliőrnek bizonyult, mert mindig elszundított a virrasztás óráiban. Szigu kénytelen volt tövestül kitépni a fát, és elplántálni az egyes ágakat. Így született a tervszerű növénytermelés. Később a majom vízözönt szabadított a világra, amikor ellopott egy dugóként szolgáló fatörzset. Ebből a katasztrófából csupán kevesen menekültek meg, ők az emberiség ősei.
Az Észak-Amerikai atapaszk indiánok mondáiban hatalmas varjú szerepel, Yetl. Ennek a madárnak a fejében tüzes szem villog, szárnycsapásai pedig úgy zúgnak, akár a mennydörgés. Yetl az, aki megteremti a világot, megmenti az emberiséget az özönvíz hullámaiból, lelopja a tüzet az égből, mint a görög mondákból ismert bátor Prométheusz. Nem csoda, hogy az atapaszk indiánok faragott totemoszlopain mindig ott látható a Mennydörgő Varjú.

Az égből pottyant asszony

A kanadai irokézek teremtésmondája szerint a földet kavargó őstenger borította, amikor ősük, helyesebben ősanyjuk az égből a hullámok közé hullott. Az irokézek ősanyja tehát kellemetlen helyzetbe került, a jóindulatú vidra, a hód, és a pézsmapatkány azonban segítségére siettek.
Az állatok sarat kotortak össze a tengerfenékről, ilyen módon teremtették meg a szárazföldet.
Az eredeti mondákban persze mindez sokkal bonyolultabb, a történetek egymásba fonódnak, s a vének a tábortűz mellett órák hosszat regélnek az emberiség és a világ történetéről.

Napistenek és világok bukása

A mexikói aztékok mondái szerint a Napistennek éppúgy szüksége volt táplálékra, mint az emberfiának. Az ősnap korongja vízzel táplálkozott, hatalmas mennyiségű vizet szívott fel fényes szivacsként, aminek az lett a vége, hogy a felszívott nedvességet a földre özönítette. Az özönvíz minden növényt és állatot elpusztított.
Sorban következett a többi ősnap, amelyek mindegyike földrengést, tűzhalált, szélvihart, bocsátott a földlakókra, sőt egy alkalommal maga az égbolt is a földre szakadt. Végül nyilvánvalóvá lett, hogy jobb indulatú Napistenre van szükség, s ekkor született meg az a Nap, amely ma is felettünk ragyog az égen.

A teremtő Hurakan

A guatemalai kicsé-maják teremtésmondája leírja, hogy a teremtő, az uralkodó istenség kezdetben az eget formálja meg, s ekkoriban a föld színét sötétség, néma, halálosan csendes őstenger borítja. A teremtő isten, akit a kicsé-maják tollas kígyó alakjában tiszteltek, fénypontként cikázott a vizek felett. „Föld!” – mondja hirtelen a tollad kígyó, s abban a pillanatban felemelkedik a víz tükre alól a szárazföld, kialakulnak a síkságok és a hegyek. Megjelenik a ciprus és a fenyő. „Áldott legyen eljöveteled, ó, Ég Szíve, Hurakan, mennydörgés!” – hálálkodik a Tollas Kígyó, amelyből arra következtethetünk, hogy a teremtés hátterében valójában nem csupán a teremtő Tollas Kígyó húzódik meg, hanem a mennydörgés istene, Hurakan is. Megjegyezhetjük, hogy a monda minden költőisége ellenére nagyon homályos és bonyolult, a Tollas Kígyó, indián nyelven Gukunac, például hol egyes, hol többes számban szerepel.

Az istenek négy kísérlete

Az állatok teremtése következik ezután. A néma jószágok azonban nem képesek arra, hogy dicsőítsék teremtőjüket, s ezért valamilyen módon (a monda erről nem beszél világosan) elpusztíttatnak.
Következik az istenek négy kísérlete, az emberiség megalkotásának négy szakasza. Az első embereket agyagból formázzák, ezek azonban olyan ostobák, hogy a teremtő erők vízözönnel pusztítják el őket. A második emberiség szurokból készül, ez a nemzedék azonban bűnbe esik, „elfelejti az Ég Szívét”, mire égő gyantaeső áldozata lesz. Néhányan megmenekülnek, ezek az erdei majmok ősei.
Végül az istenek tanácsa összeül és arra a következtetésre jut, hogy kukorica embereket alkot. A fehér és a sárga kukoricaszárakból mindenekelőtt a kiesé-maják négy ősapja, Balam-Kicé, Balam-Agap, Mahakuta és Iki-Balam lép elénk. Ezek már értelmes lények, sőt olyannyira azok, hogy az istenek tanácsa helyesnek látja, hogy gőzfelhőt bocsásson rájuk, amely elhomályosítja mindentudásukat. Utoljára, a negyedik szakaszban teremtik meg az istenek a többi emberfajtát. A kicsé-maják tehát a kiválasztott nép szerepében tetszelegtek.

A teremtésmondák összefüggéseiről világszerte sokat vitatkoztak a vallástörténészek, a néprajztudósok, a keleti és az amerikai nyelvek szakértői. Az ókori keleti mondák összefüggései eléggé tisztázottak. Nyilvánvaló a zsidó nép szent irataira gyakorolt „pogány” tehát egyiptomi, babiloni hatás (pl. ősvíz), valamint az iráni elképzelés a jó és a rossz örök harcáról.
Amíg a közel-keleti teremtésmondák egymásra hatása történelmileg kimutatható, a világ más részein egymástól független mondák is létrejöhettek.
Meglehetősen általános hiedelemnek látszik például a dolgok kezdetén uralkodó formátlanság. És mi lenne változóbb, alaktalanabb a víznél? A vízből kiemelkedő földdarabok, szigetek, a tengerből felbukkanó, különösebbnél különösebb lények is sugalmazhatták a víznek, mint őselemnek a gondolatát.
Rövid áttekintésünkben különféle gazdasági és társadalmi fejlettségű népek mondakincsét kivonatoltuk. Gondoljunk a kínai mondára, amely már különbséget tesz az uralkodó nemesség és a dolgozó földművestömegek teremtése között. Másrészt az ősközösségi viszonyok között élő népek, amelyek állatőseiket, az ún. „totemállatokat” tisztelték, teremtésmondáikban törzsi szent állataikat vonultatták fel, amelyeknek varázserőt tulajdonítottak. Logikusnak látszik az a feltételezés, hogy azonos fejlettségi fokra jutott népek a világ távoli pontjain hasonló mondákat koholtak.
Mosolyoghatunk Manibozso, a Nagy Nyúl történetén, a maja kukorica emberkéken vagy az aranytojás hindu mondáján, de ne feledjük el, hogy ezek a régi emberek hajszálpontosan mérő műszerek és hosszú évezredeken át felhalmozott tudásanyag híján nem dolgozhatták ki a föld és a mindenség keletkezésének tudományos elméletét. Nem támaszkodhattak másra, mint szorongó álmaikra, az őket körülvevő állatokra, a fejük felett ragyogó égitestek megfigyelésére. Mindez roppant titokzatosnak, megmagyarázhatatlannak tűnt számukra, és ebből a félelemből megfigyelt, de meg nem értett jelenségekből gyúrt szemléletből nem is születhetett más, mint megannyi színes mese.
Ma, a modern fizika eredményeinek birtokában, csillagászati műszereink megfigyeléseire támaszkodva tudjuk már, hogy a kozmosz kialakulásában nem volt szerepük nyulaknak, csodálatos gyümölcsöket termő fáknak, jó és rossz isteneknek és égből pottyant aranytojásoknak. Naprendszerünk kialakulására mégis csupán feltevéseink vannak, hiszen olyan fizikai és csillagászati jelenségeket kellene meghatároznunk, amelyek évmilliókkal ezelőtt játszódtak le, egymástól olyan távolságban, amelyet mai műszereink sem tudnak áthidalni. A modern tudomány azonban nem természetfeletti lények, hanem az anyag titkainak a nyomában jár, és olyan úton halad előre, amelyre a régi idők népei sohasem léphettek.

A Fiúk évkönyve 1964-es kiadásában leltem a fenti írásra, ami a szöveg nagy részét tekintve akár egy a paleoasztronautikát jól ismerő és azt kutató ember szerzeménye is lehetne, ám a Delta című tv műsor szerkesztőjének zárógondolatai elárulják, hogy ő sem az ősi idegenek, -űrutazók híveinek a táborát erősítette. Szerinte az ősi népek mondái, teremtéselméletei mind egy szálig koholmányok vagy szorongó álmok, holott ma már egyértelműen megállapítható, hogy a „mesebeli” történetek valós eseményeken alapulnak, csak a világ működéséről máig megszerzett tudásunk szerint át kell értelmezni azokat. Például a szerzőt megmosolyogtató, a farkasvadászat közben egy tóba pottyanó és ezzel özönvizet okozó Manibozso, a Nagy Nyúl, akár egy hatalmas meteor, vagy kisbolygó is lehetett, ami kiterjedt törmelékfelhő (farkasok) kíséretében a Földnek csapódott. Ezeknek a becsapódásoknak a nyomai (Arizona, Mexikói-öböl) még mai is jól láthatók a föld felszínén. Az atapaszk indiánok mennydörgő szárnycsapású madara Yetl, kinek fejében tüzes szem villog, pedig egy az akkori ember számára értelmezhetetlen jelenség, egy alászálló égi jármű lehetett, hasonló, mint amit Ezékiel próféta látott és jegyzett le a könyvében. Az atapaszk indiánok hatalmas madarának mennydörgéssel zúgó szárnyai a jármű hangosan forgó rotorlapátjaival, a varjú fejében villogó tüzes szem pedig az izzó hajtóművel azonosítható.

Az atapaszk mennydörgő varjú és Ezékiel forgószele

Külön figyelmet érdemel a kicsé-maják teremtéselméletéből az egyik mozzanat, mely szerint a mindentudó emberekre az istenek gőzfelhőt bocsátottak azért, hogy elfojtsák varázslatos képességeiket. Természetesen itt sem gőzfelhőről, hanem valami másról van szó. De vajon mi lehet ez a felhő? Talán elektromágneses hullám, ami megakadályozza az egyén csodás képességeinek a kibontakozását? Ez a „gőzfelhő” azonban csak elhomályosította az emberek isteni képességeit, azaz nem maradandó elváltozást okozott. Tehát a rejtett képességek kibontakozását blokkoló hatás megszüntetése után az ember újra birtokosa lesz a csodatévő képességeknek. Csak az kérdés, hogy miképpen vihető végbe ezeknek a képességeknek a felszabadítása.
Összességében a régiek mondáinak nagy részét nem szó szerint kell érteni. Mert az addig soha nem látott égi jelenségeket csekély technikai, fizikai, csillagászati tudásuk miatt nem tudták helyesen értelmezni, de hogy mégis valahogy megmagyarázzák és továbbadják utódaiknak a látottakat, az égi járműveket, kisbolygókat stb. állatokkal és növényekkel helyettesítették.

Lánc, lánc, eszterlánc...

2014.03.27. 20:32 | Kilenc | 2 komment

Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
cérna volna, selyem volna,
mégis kifordulna.
Pénz volna karika,
forduljon ki Marika,
Marikának lánca.
Ezt a magyar dalocskát éneklik gyereklányaink, miközben egymás kezét fogva körbe-körbe járnak, és a kiénekelt lányok nevük hallatán ki- vagy befordulnak.
A népdalok, mondókák, kiszámolók és a népi díszítések többsége olyan régi tudást, titkot őriz, amit napjainkban már igen nehéz értelmezni, megfejteni. Ebben a szövegben szintén olyan dolgok rejtőznek, melyek megismerése után gyökeresen megváltozik az eleink tudásáról, fejlettségéről bennünk kialakult, jobban mondva szándékosan kialakított hamis kép és nyomban romba dőlnek a magyarság származásáról szóló hazug elméletek. A tudomány mára ismét elérte azt a magas fejlettségi szintet, hogy értelmezni lehet ezt a régi mondókát. Miről szól ez a dal? A szövegben lévő szavak jelentésének meghatározása után újra felszínre kerül az ősi titok. Legelőször az eszterlánc összetett, sőt mint később kiderül, többszörösen összetett szó eredetét, valódi jelentését próbálom meghatározni a magyar nyelv segítségével. Az eszterlánc szóösszetételben lévő eszter, a finnugrista szótárak szerint feltehetően szláv eredetű és a hasonló szóösszetételű, nádból, szalmából készült tetőt jelentő eszterha, eszterhaj szavakból kiindulva, szalmából készült láncot jelent. Szerintük ez a szó véletlenül esik egybe a helytelenül héber vagy perzsa eredetűnek tartott, csillag jelentésű Eszter tulajdonnévvel. Ez a női név valójában a babiloni mitológia növény- és állatvilág, a szerelem, a viszály, a termékenység és az anyaság istennőjének tartott Istar-nak (a sumeroknál Inanna), az idők folyamán módosult névváltozata, akit később a Vénusz bolygó, az ezüstfénnyel ragyogó Esthajnalcsillag alakjaként is tiszteltek. Hazánk legnagyobb folyama a Duna az ősi időkben ennek az Istennek a nevét viselte. Az Ister folyó mellett épült város Esztergom régi neve pedig Istergam volt, ami a „gam” szótag görbe jelentéséből adódva, Ister kanyarját jelenti. Az Istar vagy Ister névnek első szótagja az „is” jelentésben azonos a tüzet jelentő sumer „izi” szóval. Sumerul a tűzhely neve kiizi, azaz kiizzó. Nyelvünkben ez a kifejezés még ma is megtalálható az izzad, izzik, ízik (gyújtósnak való takarmánymaradék), izzó szavakban.
„Ha fénylik gyertya szentelő, az íziket vedd elő.”

Kezdődik?

2013.07.14. 19:08 | Kilenc | 7 komment

A Soho felvételén, a Nap mellett, ismét megjelent egy nagyon érdekes dolog, ami kísértetiesen hasonlít az ősi ábrázolásokon látható szárnyas tárgyra, amiben az Úr tartózkodik.

Üzenet a régmúltból, avagy Ménrót visszatér

2013.04.07. 10:30 | Kilenc | Szólj hozzá!

Az ősi tanítások, mítoszok, jóslatok szerint az emberiség történelmében egyfajta körforgás figyelhető meg. A világ elfárad, elpusztul ezt követően újjászületik, fejlődik majd hanyatlásnak indul és ismét megsemmisül. Az Isteni tervnek megfelelően a történelem mindig megismétli önmagát.

A X. században íródott Brahma Vaivarta Purana című hindu szent irat szerint az emberiség korszaka négy világkorszakból épül fel. Az első korszak a Szatya-Yuga, az Aranykor, az igazság kora, amikor a Földön béke és tökéletes boldogság uralkodik. Az ezt követő korszakokban a társadalom fokozatos romlása figyelhető meg, míg a legutolsó negyedik korszak, a Kali-Yuga, a Vaskor, mind közül a legsötétebb. Ezt az időszakot kegyetlen háborúk, elnyomás, önzés, hazugság, irigység stb. jellemzi. A szent irat szerint az utolsó kor végén újra megszületik Krisna azért, hogy megbüntesse a tisztességtelen embereket és felemelje azokat a lelkeket, akik ebben a szörnyű korban is tiszták tudtak maradni.

süti beállítások módosítása