Az emberiség eredete mindig is élénken foglalkoztatta a tudósokat. Sokáig nem szolgálhattak túl sok magyarázattal az emberiség fejlődésére aztán 1877-től kezdve hirtelen megváltoztak az események.
Ekkor jelent meg ugyanis H.P.Blavatsky könyve a Leleplezett Ízisz és az elmélet az emberiség eredetéről. Lemuria neve ezidőtájt vált ismerté, mint az emberiség bölcsője egy olyan ősi kontinens, ahonnan az emberek és bizonyos állatfajták is származnak. A könyv leginkább Philip P. Slater zoológiai kutatásaira épített és megpróbálta összefoglalni, végső formába önteni az emberi faj rejtélyes származásának titkát. Az alkotás mind a mai napig nagy jelentőséggel bír a teozófiát kedvelők életében ám maga az elmélet természetesen hagy kívánnivalót maga után. A könyv arra enged következtetni, hogy egyes állatfajták azért lelhetőek fel a világ különböző egymástól távol eső pontjain, mert azokat egykor az ősi régmúltban egy földrész, Lemuria kötötte össze. Erre leginkább a makimajmokat hozzák fel példaként, amelyek Dél-Indiában és Afrikában is megtalálhatóak. Valójában a félmakik azaz a Lemurok után nevezték el a földrészt Lemuriának. A geológiai kutatások egyértelműen Mú/Lemuria létét támasztják alá ugyanis indiai Gondwanában éppen olyan perm és triász kori üledékes fosszíliákat fedeztek fel, mint Dél-Afrikában.
Lemuria kontinense ahogy a kutatók elképzelik:
A földrész, mint ahogy a képen is látható összekötő híd lehetett Ázsia és Ausztrália között. Elképzelhető, hogy akkoriban a tengerszint alacsonyabb volt Lemuria pedig Ausztráliánál és Ázsiánál is mélyebben terült el és amikor a tengerek vízszintje drasztikusan megemelkedett az ősi földrész a legmagasabb hegycsúcsok kivételével a tenger alá került. Ez persze azt jelentené, hogy egykor Ausztrália és Ázsia partvonala is sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett ám a hirtelen áradásnak köszönhetően az alacsonyabb földterületek víz alá kerültek.
Írta: Esekiel Stone
Hozzászólások