Magyar Paleoasztronautika Oldal

Az emberiség eredete mindig is élénken foglalkoztatta a tudósokat. Sokáig nem szolgálhattak túl sok magyarázattal az emberiség fejlődésére aztán 1877-től kezdve hirtelen megváltoztak az események.
Ekkor jelent meg ugyanis H.P.Blavatsky könyve a Leleplezett Ízisz és az elmélet az emberiség eredetéről. Lemuria neve ezidőtájt vált ismerté, mint az emberiség bölcsője egy olyan ősi kontinens, ahonnan az emberek és bizonyos állatfajták is származnak. A könyv leginkább Philip P. Slater zoológiai kutatásaira épített és megpróbálta összefoglalni, végső formába önteni az emberi faj rejtélyes származásának titkát. Az alkotás mind a mai napig nagy jelentőséggel bír a teozófiát kedvelők életében ám maga az elmélet természetesen hagy kívánnivalót maga után. A könyv arra enged következtetni, hogy egyes állatfajták azért lelhetőek fel a világ különböző egymástól távol eső pontjain, mert azokat egykor az ősi régmúltban egy földrész, Lemuria kötötte össze. Erre leginkább a makimajmokat hozzák fel példaként, amelyek Dél-Indiában és Afrikában is megtalálhatóak. Valójában a félmakik azaz a Lemurok után nevezték el a földrészt Lemuriának. A geológiai kutatások egyértelműen Mú/Lemuria létét támasztják alá ugyanis indiai Gondwanában éppen olyan perm és triász kori üledékes fosszíliákat fedeztek fel, mint Dél-Afrikában. 

Lemuria kontinense ahogy a kutatók elképzelik:

A földrész, mint ahogy a képen is látható összekötő híd lehetett Ázsia és Ausztrália között. Elképzelhető, hogy akkoriban a tengerszint alacsonyabb volt Lemuria pedig Ausztráliánál és Ázsiánál is mélyebben terült el és amikor a tengerek vízszintje drasztikusan megemelkedett az ősi földrész a legmagasabb hegycsúcsok kivételével a tenger alá került. Ez persze azt jelentené, hogy egykor Ausztrália és Ázsia partvonala is sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett ám a hirtelen áradásnak köszönhetően az alacsonyabb földterületek víz alá kerültek. 

Írta: Esekiel Stone

Az emberiség ősi mítoszai szinte bővelkednek a titokzatos elsüllyedt földrészekről szóló történetektől. Atlantisz, Lemuria és Mu a leghíresebbek, de előfordulnak más elveszett földek is, amelyek jelentős szerepet töltenek be az emberiség őstörténetében.
Ilyen feledésbe merült föld volt a hawaii mítoszok Ka-houpo-o Kane földje (Kane isten teste) vagy a Húsvét-szigetek mítoszában szereplő ősföld. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a mítosz szerint Uoke, a pusztítás istene semmisítette meg az ősföldet méghozzá úgy, hogy ásóbotjával dobálta a levegőbe a földdarabokat. Az ősföldből csak Rapanui (a Föld közepe) vagyis a Húsvét-szigetek maradtak meg.
 

A hasonlóság más népek mítoszaival kísérteties, de mint ahogy a szigeten álló néma kőszobrok, a moaik úgy a mitológia is hallgatásba burkolózik. Csak annyit tudhatunk a történetről, amennyit a hagyomány elmesél. Uoke, a pusztítás istene utalhat egy becsapódó aszteroidára vagy egy kitörő pusztító vulkánra. Ez utóbbi nem elképzelhetetlen mivel a Csendes-Óceán térsége a "tűzgyűrű" erősen vulkanikus terület és a Rapanui éppen ennek a képzeletbeli gyűrűnek a szélén helyezkedik el. Ha viszont Uoke egy haragos ősasztronauta isten volt, aki megsemmisítette a kontinenst, akkor elég veszélyes fegyverrel kellett, hogy rendelkezzen.

Írta: Esekiel Stone 

Mú és Lemuria kutatói szerint a két elnevezés ugyanazt a földrészt takarja és az emberi faj származása egyértelműen ehhez az ősi kontinenshez köthető. Sokan a két földrészt összemossák és Mú/Lemuria-ként hivatkoznak rá.
De mi is a helyzet ezzel a civilizációs bölcsővel?
A témával foglalkozó kutatók szerint egyes ősi civilizációk erről a kontinensről származtak pontosabban Mú/Lemuria volt az a hely, amely egykor az aztékok, inkák, japánok és pápuák kultúrájára kihatással volt.

Mú/Lemuria és azok a területek, amelyekre hatást gyakoroltak:

Annyi bizonyos, hogy egy olyan földrész terült el a Csendes-Óceánban, amelyen fejlett civilizáció virágozhatott és ennek az elsüllyedt világnak a maradványain épültek fel a később fiatal kultúrák. Egészen pontosat senki sem tud mondani, de mindenképpen lennie kellett valamilyen mára már feledésbe veszett földnek az óceánban, amiről az ókori kultúrák említést tettek az írásos feljegyzéseikben.

Írta: Esekiel Stone

A Nibiru bolygóról sokáig csak Zacharia Sitchin elméletében halhattunk, amit természetesen nagy erőkkel cáfoltak a sumerológus kollégák mondván a Nibiru csupán egy mitológikus csillag, egy jelkép, amit a sumérok Marduk isten ötven címének, nevének tulajdonítottak. Sitchin már korábban is feszegette a Nibiru témát és azt, hogy a naprendszerben kell lennie egy Jupiter nagyságú vándorló óriásbolygónak, amelyet a sumérok is ismertek. A Nibiruról Sitchin az ősi sumér szövegekből szerzett tudomást. Akkor jött rá arra, hogy erről az égitestről jöttek az emberiség istenei, az annunakinak nevezett fejlett faj, akiknek nagyszabású tervei voltak a Föld bolygóval. A Nibiru egy nagyon széles elnyújtott elipszis alakú pályán rója a köröket a központi csillaga körül és minden 3600 évben egyszer behatol a naprendszerbe és elhalad a Föld mellett. 

A Nibiru behatolása a naprendszerbe:

A sumérok ezt az időszakot a "Találkozás" idejének nevezték a Nibirut pedig nemes egyszerüséggel a "Találkozás Bolygója" jelzővel illették. A "Találkozás" alatt azt az időszakot értették, amikor a Nibiru keringési pályája metszi a naprendszer bolygóinak pályáját és a Föld közelébe ér. A sumérok meglepően pontos ismeretekkel rendelkeztek a Nibiruról, amit nem szerezhették csak úgy a megfigyelések alapján, hiszen egy ilyen égitest lokalizálásához a mai fejlett technikai háttér szükségeltetik. A magyarázat egyszerű: valakik megsúgták az emberkéknek a pontos csillagászati paramétereket a  Nibiruról, annunakistól, mindenestől. A Nibiru sumér ékírásos jele a hurok, amely a 3600-as számot takarja és az a neve, hogy SÁR. Egy SÁR azonos 3600 földi évvel, ami egy év az annunakik időszámítása szerint, mert ennyi idő alatt tesz meg a Nibiru egy tökéletes kört a napja körül. A sumérok ezt egy tökéletes ciklusnak nevezték vagyis egy SÁR-nak.

Írta: Esekiel Stone